Illegális bevándorlás - Szakértő: drasztikusan nőtt a terrorveszély

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint drasztikusan nőtt a terrorveszély Európában, miután kiderült, hogy az Iszlám Állam által küldött terroristák is vannak a menekültek között.

A szakértő vasárnap az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában hangsúlyozta: Európa olyan új helyzet előtt áll, amelyre sem a politika, sem pedig a lakosság nincs felkészülve.

nógrádi györgy

Hozzátette, hogy a titkosszolgálatok már jobban felkészültek, ami annak is köszönhető, hogy szorosabb együttműködést kezdtek egymással kialakítani.

Nógrádi György szerint az illegális bevándorlással kapcsolatban "kemény európai politikára van szükség", különben még a mostaninál is sokkal nagyobb tömeg "árasztja el" a kontinenst.

Hozzátette: azt is figyelembe kell venni, az utóbbi években érkezett migránsok "döntő része nem tudott és nem is akar integrálódni".

"Európa számára a kérdés az, képes-e a schengeni határok védelmére, vagy ha nem, akkor fel tudja-e vállalni ennek összes ódiumát" - mondta Nógrádi György.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com