Illegális bevándorlás - Több embercsempész és szállító állt bíróság elé a négynapos ünnep alatt

Több külföldi állampolgárságú embercsempészt állított gyorsított eljárásban bíróság elé a hosszú hétvégén a Csongrád Megyei Főügyészség - tájékoztatta a megyei főügyész hétfőn az MTI-t.

Kopasz Zsolt közölte: emellett indítványozták a már becsempészett migránsok szállításában részt vevő magyar állampolgárok előzetes letartóztatásának elrendelését is.

paragrafus

Két szerb állampolgárt - aki 22 szír migráns Magyarországra csempészésében segédkezett - az ügyészi indítvánnyal egyezően a vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt indult eljárásban két év, illetve három év börtönbüntetésre ítélt a bíróság, továbbá kiutasította őket az országból.

Az egyik vádlottat szabadlábra helyezte a bíróság, ez ellen az ügyészség fellebbezést jelentett be. A másik vádlottnak a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását.

Emellett az ügyészség indítványozta három helybeli férfi előzetes letartóztatását is, ők fejenként több száz euróért vállalták, hogy az országba jogellenesen belépett migránsokat az ország belseje felé továbbszállítják. A három férfi 21 ember szállításában segédkezett. A gyanúsítottak egyikét alig egy héttel korábban gyanúsítottként hallgatták ki ugyanilyen bűncselekmény – jogellenes tartózkodás elősegítésének vétsége – miatt, illetőleg valamennyien többször álltak már bíróság előtt.

Mivel a bűncselekményt a gyanúsítottak nem önállóan, hanem szervezetten, több ismeretlen társuk közreműködésével követték el, az előzetes letartóztatás okai között a bűnismétlés veszélyén túl az eljárás meghiúsításának veszélye is szerepelt. A bíróság valamennyi gyanúsított előzetes letartóztatását elrendelte - közölte Kopasz Zsolt főügyész.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com