Illegális bevándorlás – Több mint ezer határsértőt tartóztattak fel Csongrád megyében hétfőn

Negyvenét csoportban 1199 illegális bevándorlóval - köztük 205 gyermekkel - szemben intézkedtek a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve Csongrád megye déli részén hétfőn - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság Sajtószolgálata kedden az MTI-t.

Hétfőn több ember ellen indult eljárás jogellenes tartózkodás elősegítése és embercsempészés megalapozott gyanúja miatt. Hajnalban Röszkénél fogtak el egy magyar és egy holland férfit, mert autójukban két szíriai állampolgárt szállítottak - fejenként 300 euróért - Budapest irányába. Nem sokkal később Szeged-Szentmihályteleknél állítottak meg egy autót, amelyben három szíriai utazott.

Hatarorseg-hatarrendeszet(430x286)(3)

A gyanú szerint egy szegedi férfi fejenként 250 eurót kért tőlük, hogy a fővárosba vigye őket. Délelőtt Röszkénél fogtak el egy házaspárt.

Ők az autójukban két szíriai illegális bevándorlót vittek. Este pedig egy szegedi nőt fogtak el, aki két társával hat irakit akart a fővárosba vinni.

A sofőrök ellen a rendőrség jogellenes tartózkodás elősegítése vétségének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. A bűncselekmények elkövetéséhez használt járműveket lefoglalták.

Ásotthalomnál hétfő délelőtt egy román férfivel szemben intézkedtek, akinek az autójában négy szíriai illegális bevándorló utazott. Őrizetbe vitték, és embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást ellene.

Tiltott határátlépés miatt az országban 1446 embert fogtak el a rendőrök hétfőn, tíz esetben embercsempészés, háromban közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás - közölte a police.hu oldalon az ORFK.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com