Illegális bevándorlás - Több mint ezeregyszáz határsértőt tartóztattak föl Csongrád megyében

Csongrád megye déli részén 52 csoportban 1153 határsértőt - köztük 255 gyermeket - tartóztattak föl a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve szombaton – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t.

Szenti Szabolcs közölte, a legnagyobb csoportot délután Mórahalom külterületén fogták el, ott afgán, pakisztáni, szír és bangladesi állampolgárok lépték át illegálisan a zöldhatárt.

határőrség

Hajnalban a rendőrök Mórahalom külterületén állítottak meg egy kisteherautót, melyet egy 29 éves holland állampolgár vezetett, a jármű rakterében 19 szír és öt iraki határsértő utazott. Néhány órával később az 55-ös főúton, szintén a homokhátsági kisváros közelében a készenléti rendőrök egy 46 éves szerb férfit is elfogtak, aki két szír állampolgárt szállított - tudatta az őrnagy.

A sofőrök ellen embercsempészet bűntettének gyanúja miatt indult eljárás, a határsértőkkel szemben idegenrendészeti eljárást kezdeményezett a rendőrség.

Országszerte tiltott határátlépés miatt szombaton 1370 embert fogtak el a rendőrök, három gyanúsítottal szemben embercsempészet, két esetben közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás – tudatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com