Illegális bevándorlók lázadása a röszkei hangárban!

Szerdai nap folyamán hivatalos értesülések szerint a nagy erejű rendőri akciónak köszönhetően 800 illegális bevándorlót sikerült feltartóztatni a magyar rendőröknek.


Az őrizetbe vett embereket a röszkei hangárba szállították, ahol már csütörtök délutánra a rendőrség kénytelen volt kivonulni a táborhoz legalább 20 autóval és kutyás rendőrökkel! Kivonulás oka a lázadás volt, mert a táborból nagy ordibálásokat, skandálásokat lehetett hallani. A skandálás: Freedom! Freedom! Azaz Szabadság! Szabadság!

mig2

A kiabálásokhoz csatlakoztak még a hangáron kívüliek is és a hangulat egyre feszültebbnek tűnik.

mig1

A hangár elejéből első sorban a nőket és gyermekeket mentik ki a rendőrök. E közben a rendőrség bevetési alosztálya rohamsisakban és kevlárban várják a fejleményeket.

Jelenlegi álláspont szerint a helyszínre jelentős rendőri erő érkezett. A szegedi rendőrök mellett a kommandósok is a helyszínen vannak. A rendőrség a kimentett embereket, családokat, nagy befogadóképességű rabszállító járművekbe szállítják el.

A rendőrség még arról nem adott tájékoztatást, hogy hova szállítják a kimentett embereket. Arról sem szóltak, hogy mi lesz a sorsuk a hangárban maradt lázadókkal.

mig3

mig4

Forrás: alfahir

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com