Illegális cigarettagyárat számolt fel a NAV Budapesten

Újabb, nemzetközi bűnszervezet által létrehozott cigarettagyárat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a bolgár hatóságok és az Europol segítségével - jelentette be a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának főosztályvezető-helyettese az adóhatóság szerdai, Budapesten megtartott sajtótájékoztatóján.

Tóth Márk közölte: a X. kerületi telephelyen egy komplett fermentáló és cigarettagyártó gépsort és csomagológépet foglaltak le, továbbá 3,3 tonna dohányt és csaknem félmillió szál cigarettát.

NAV

Ezzel egy időben nyolc gyanúsítottat fogtak el: három moldovai, három izraeli, egy grúz és egy magyar állampolgárt.

A moldovai és az izraeli gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezték, a grúz és a magyar házi őrizetbe került - tette hozzá az alezredes.

Elmondta: a bolgár hatóságok idén nyáron jelezték, hogy cigarettagyártó gépsorok érkeznek Magyarországra. Az operatív felderítés nyomán szeptember 21-én több mint száz pénzügyi nyomozó részvételével csaptak le az éppen beinduló üzemre, illetve a bűnszervezet tagjaira.

Az akció eredményeképpen egy szál, az üzemben talált "Golden Mount" márkanévvel ellátott cigaretta sem került a piacra, ily módon 64 millió forintnyi jövedéki adó csalását akadályozták meg. Ha az üzem tovább működött volna, akkor egy év alatt 171 millió szál cigaretta kerülhetett volna a feketepiacra - jelezte az alezredes.

Hozzátette, hogy a nemzetközi együttműködésnek köszönhetően, ezzel egy időben Ausztriában és Szlovákiában is hasonló rajtaütések voltak, azokat az illegális üzemeket ugyanaz a bűnszervezet működtette, mint a magyarországit.

A nyomozás különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt indult a gyanúsítottak ellen - közölte Tóth Márk.

Vankó László, a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának vezetője hangsúlyozta, hogy megváltozott stratégiájuk nyomán, amelynek során elsősorban a nemzetközi bűnszervezetekre koncentrálnak, 2016 első félévében már 170 millió szál illegálisan gyártott cigarettát foglaltak le. Ez sokszorosan meghaladja a korábbi évek eredményeit.

Ez nagyrészt az Europol keretében történő nemzetközi együttműködésnek köszönhető, illetve nagy segítséget nyújt nekik az OLAF is. Az Európai Unió csalás elleni hivatala segítségével pályázati úton olyan eszközöket vásárolhattak, amelyek segítségükre vannak a felderítésben.

Sárközi Alexandra, a NAV bűnügyi szóvivője emlékeztetett arra, hogy 2015 februárja óta már a harmadik illegális cigarettagyártó üzemet számolja fel a NAV.

Arról is szólt, hogy a mostani budapesti rajtaütéssel egy időben Ausztriában 14 tonna dohányt és 6 millió szál cigarettát, Szlovákiában pedig 3,5 tonna dohányt és 4,8 millió szál cigarettát foglaltak le a hatóságok.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com