Illegális fémkereskedelem miatt eljárás indult egy visszaeső gödöllői férfi ellen

Ismét eljárást indítottak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy gödöllői férfi ellen, aki illegálisan kereskedett fémhulladékkal. Ezúttal több mint 2,5 tonna fémet foglaltak le nála - tájékoztatta a NAV sajtóreferense szerdán az MTI-t.

navlogoHajgató Péter elmondta: az illegális fémkereskedelem miatt egyszer már megbírságolt férfi most közúti ellenőrzés során akadt fenn.

Kisteherautójával 2,5 tonnányi fém gépjárműalkatrészt és bontásból származó fémhulladékot szállított, amelyek eredetét semmilyen okmánnyal nem tudta igazolni.

A sajtóreferens hozzátette: fémkereskedők nyilvántartásai alapján az is kiderült, hogy a férfi hajléktalan emberek nevében csaknem 100 tonna fémhulladékot értékesített engedéllyel rendelkező fémkereskedőknek 2010 januárja óta.

A pénzügyőrök illegális fémkereskedelmi tevékenység miatt a 2,5 tonna fémhulladékot, valamint a fémfelvásárlók által kiállított fémleadási okmányokat lefoglalták, és a fémkereskedelmi törvény megsértése miatt eljárást indítottak.

Mivel a férfi a hulladékok gyűjtését, tárolását és ártalmatlanítását is engedély nélkül végezte, a hulladékgazdálkodás megsértése bűncselekmény miatt is felelnie kell. Az engedély nélkül folytatott, illegális tevékenység miatt több mint 8 millió forint bírság kiszabása várható - ismertette a sajtóreferens.

Hajgató Péter hozzátette: a NAV vizsgálatot indított azon fémkereskedők ellen is, akik a lomtalanításból származó fémhulladékot átvették, ha szabályt szegtek, úgynevezett fémigazgatási eljárást folytat le ellenük a hatóság.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com