Illegálisan kezeltek érelmeszesedést, felfüggesztett szabadságvesztést kaptak

Érelmeszesedéses embereket kezelt engedély nélkül, engedélyezetlen szerrel egy négytagú - egy biológusból, két orvosból és egy ápolóból álló - csoport Miskolcon és Budapesten. A vádlottakat felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte pénteken a Fővárosi Törvényszék.

A törvényszék hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében az áll: a vádirat szerint a biológus végzettségű elsőrendű vádlott kikísérletezett egy "antigént" és egy immunizáló kezelést, amelyeknek alkalmazásával meggyőződése szerint megelőzhető, illetve gyógyítható az érelmeszesedés.

paragrafus

A betegek, miután a médiából vagy ismerőseiktől tudomást szereztek a kezelésről, az elsőrendű vagy a harmadrendű vádlottnál jelentkeztek.

Az utóbbi egy fővárosi, VIII. kerületi orvosi rendelőben, valamint a negyedrendű vádlott miskolci magánrendelőjében dolgozott ápolóként.

A budapesti rendelőben legkevesebb negyvenöt emberen, a miskolci magánrendelőben szintén hosszabb ideig, több betegen végeztek immunizáló kezelést. Az ügyészség szerint a vádlottaknak nem volt engedélyük ehhez a tevékenységhez.

A Fővárosi Főügyészség 2014. július 25-én emelt vádat H. István és három társa ellen az emberen végezhető kutatás szabályainak megszegése miatt.

A bíróság megállapította, hogy az "antigén" ismeretlen hatású szer, amely kimeríti a gyógyszer fogalmát, amelynek előállítása és a forgalomba hozatala engedélyköteles. Az elsőrendű vádlottnak azonban nem volt erre vonatkozó hatósági engedélye. A szer emberi szervezetbe juttatása szintén hatósági engedélyhez kötött, de ezzel sem rendelkeztek a vádlottak.

Az pedig, hogy a vádlottak a jelentkezőktől vért vettek, azt feldolgozták, a vérkomponenst lefagyasztva tárolták, majd visszajuttatták a páciens szervezetébe, autológ véradásnak minősül. Erre a tevékenységre sem volt engedélyük, és nem tartották be a rendelet minőségbiztosításra vonatkozó szabályait sem a törvényszék szerint.

A bíróság nem vizsgálta, hogy a szérumban milyen hatóanyagok voltak, és ezek az emberi szervezetre káros vagy gyógyító hatást gyakoroltak - olvasható a közleményben. Hozzátették: a törvényszéknek kizárólag azt kellett vizsgálnia, hogy a tevékenység engedélyköteles volt-e és a vádlottak rendelkeztek-e a szükséges hatósági engedélyekkel.

Az elsőrendű vádlott, H. István vallomásában elmondta, hogy szándékosan nem engedélyeztette az általa előállított szert, mert attól félt, hogy az engedélyezési eljárás során ellopják a tudását.

A törvényszék H. Istvánt mint társtettest bűnösnek mondta ki emberen végezhető kutatás szabályainak megszegése bűntettében, ezért egy év, három év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, és mintegy hatmillió forintos vagyonelkobzást is elrendelt. T-né J. Ilona másodrendű, M. Györgyné harmadrendű és C. Lívia negyedrendű vádlottat szintén bűnösnek mondták ki emberen végezhető kutatás szabályainak megszegése bűntettében, és őket is (tíz hónap, illetve egy-egy év) felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.

Az elsőrendű vádlott és védője fellebbezett az ítélet ellen.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com