Index: elhunyt a kerékpáros, akit a Népszabadság főszerkesztője gázolt el

Elhunyt a kerékpáros, akit a Népszabadság főszerkesztője gázolt el autójával még március 30-án Budapesten - írta az Index.hu csütörtök reggel a Ripost online információja alapján.

murányiSzerdán a Napi Gazdaság írt arról, hogy információik szerint a Népszabadság "első embere" még március 30-án, kevéssel éjfél előtt a fővárosi Rottenbiller és István utca kereszteződésében kanyarodás közben elgázolt egy a külső forgalmi sávban szabályosan haladó kerékpárost.

Murányi Marcellt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Közlekedésrendészeti Főosztálya segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével gyanúsította meg, a Népszabadság főszerkesztője a kihallgatáson a segítségnyújtás elmulasztásáért és a baleset okozásáért is elismerte a felelősségét - tették hozzá.

A Népszabadság főszerkesztője szerdán közleményt adott ki, amelyben azt írta: nem észlelte, hogy elgázolt valakit, csak egy furcsa hangot hallott. Csak otthon tűnt fel neki, hogy megkarcolódott a kocsija, ezért visszament a helyszínre, ahol addigra már a rendőrség helyszínelt. A kihallgatáson elismerte a felelősségét, de azt írta: nem gázolt, és tudatos cserbenhagyás sem történt.

Csütörtökön került nyilvánosságra, hogy a kerékpáros több nappal a baleset után életét vesztette. A BRFK közleménye szerint "a rendőrség igazságügyi orvos szakértő bevonásával vizsgálja, hogy a halála összefüggésbe hozható-e a közúti közlekedési balesettel".

Az Index úgy értesült, hogy a férfi a gázolás után kómába esett. Halála április 28-án következett be. Hozzátették: Murányi Marcell valószínűleg nem tudja, hogy a kerékpáros elhunyt, mivel szerdai közleményében még együttérzését fejezte ki.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com