Internetes csalót fogtak el a tatai rendőrök

netElfogtak a tatai rendőrök egy tolnai férfit, aki az interneten árucikkek eladásának meghirdetésével csalt ki pénzt emberektől. A gyanúsított az őrizetbe vétele után több mint százra becsülte a sértettek számát - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a rendőrségi eljárást egy tatai asszony feljelentése nyomán indították. A nő 45 ezer forintot utalt át egy bankszámlára, miután egy aukinternciós portálon számítógépet vásárolt, de a gépet sohasem kapta meg.

A nyomok a 26 éves Sz. Imréhez vezettek, akit csütörtökön vett őrizetbe a Tatai Rendőrkapitányság. A gyanúsított a kihallgatása során beismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, három számlán fogadta a meghirdetett, de a birtokában nem lévő eszközök eladásából származó összegeket. A férfi maga sem tudta megmondani, hány embertől csalt ki pénzt, 100 és 120 közöttire becsülte a sértettek számát. Az általa okozott kár milliós nagyságrendű.

A rendőrség Sz. Imre ellen üzletszerűen elkövetett csalás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, és kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatását.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Csütörtökre virradó éjjel elfogták a rendőrök a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német állampolgárt, a férfi szerdán egy német házaspárra támadt otthonukban, a késelésbe a férj belehalt - tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel az MTI-t.

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

http://ujhazak.com