Isaszegi embercsempészek ellen emeltek vádat Kecskeméten
A közlemény szerint az 58 éves és a 31 éves isaszegi férfi 2015. szeptember 11-én éjszaka a szerb-magyar határ közelében egy személyautóba 14 szír migránst zsúfoltak be, akikről tudták, hogy illegálisan lépték át a határt és az úti céljuk Németország.
Az embercsempészésért összesen 2800 eurót kaptak.
Az idősebb férfi ezt követően szökésben volt, őt elfogatóparancs alapján idén nyáron, Gödöllőn fogták el és vették őrizetbe. Ezután lehetett befejezni a nyomozást és emelhetett vádat az ügyészség.
Az isaszegi férfiak ellen vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség.
MTI
Az embercsempészésért összesen 2800 eurót kaptak.
A csempészéshez használt jármű, amelyet az idősebb vádlott vezetett, az M5-ös autópályán hajnalban meghibásodott, ezért azt az emberekkel együtt egy kecskeméti áruház parkolójában hagyták. A helyszínről az "előfutóként" közreműködő fiatalabb bűntárs autójával menekültek el.

Hozzászólások