Ismét gyilkosság vádjával áll bíróság előtt apa és fia Debrecenben

Perújítás miatt emberölés vádjával áll ismét bíróság előtt apa és fia a Debreceni Törvényszéken: Burka Ferencet és fiát korábban előbb 15, illetve 13 év fegyházra ítélték, majd megismételt eljárásban bizonyítottság hiányában jogerősen felmentették a gyilkosság vádja alól.


Az újszentmargitai idősebb és ifjabb Burka Ferencet az 1999-ben történt bűncselekmény miatt különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsították, emiatt öt évet és nyolc hónapot töltöttek előzetes letartóztatásban. Apa és fia a felmentő ítélet után kártalanításért beperelte az államot, és 20, illetve 25 millió forintot kapott. Ez a Magyarországon valaha megítélt legmagasabb összegű állami kártalanítás volt indokolatlan fogva tartás miatt.


1244543766birosag468A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség 2012. márciusban perújítási nyomozást rendelt el, amelynek során új tanúk és szakértők kerültek képbe, új tárgyi bizonyíték került elő, illetve titkos adatszerzés útján is jutott új információkhoz a nyomozó hatóság. A Debreceni Törvényszéken Lányi Csaba büntetőtanácsa kedden, az első tárgyalási napon az ügyben keletkezett iratokat, illetve a vádlottak - akik a bíróság előtt kedden nem tettek vallomást - korábbi vallomásait ismertette.


forrás:MTI


Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com