Jelentősen csökkent a bicskei tábor létszáma

A tranzitzónák működése, a műszaki határzár és a jogszabályi szigorítások jelentős létszámcsökkentést hoztak a bicskei befogadótáborban - mondta a térség fideszes országgyűlési képviselője a témában tartott sajtótájékoztatón, csütörtökön Bicskén.

Tessely Zoltán hangsúlyozta, a kormány intézkedései beváltották a bicskeiek reményeit és jelentős javulásokat eredményeztek a befogadóállomás közvetlen környezetében. Emlékeztetett arra, hogy a nyáron volt olyan nap, amikor 1500-nál is többen voltak a táborban, most pedig kevesebb mint 200-an tartózkodnak ott.

Budapest, 2015. augusztus 14. Az illegális bevándorlóknak kialakított tranzitzóna táblája a budapesti Nyugati pályaudvarnál a megnyitó napján, 2015. augusztus 14-én. A Fõvárosi Vízmûvek mobil ivókutat létesített, a Fõvárosi Csatornázási Mûvek pedig mosdót és zuhanyozót helyezett üzembe a területen. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Az MTI kérdésére a képviselő azt mondta: ha ismételten akkora nyomás nehezedne a városra, mint korábban, akkor arra kérnék a kormányt, hogy az eljárásrend betartása mellett, a városon kívül helyezzék el a migrációs tábort.

Hozzátette: a menekültstátust elnyerő külföldiek integrációját azonban továbbra is a jelenlegi táborban folytatnák.
Pálffy Károly (Fidesz-KDNP) Bicske polgármestere kiemelte, hogy az idén több migráns fordult meg a városban, mint amennyi a város lakossága. Összesen több mint 14 ezer migránst regisztráltak a táborban - mondta.

Jelezte, hogy a város közterületei károkat szenvedtek el a migránsáradatban, de a legnagyobb kár az, hogy a táborral szemközti ipari területről egy 12 milliárd forintos beruházást elvittek a migrációs veszély miatt, és az eredeti befektetésnek csak a töredéke valósul meg Bicskén. Ez a kár akár tízmilliárd forintos is lehet - tette hozzá.

Bálint Istvánné (Fidesz-KDNP) alpolgármester, aki két évtizedet dolgozott a táborban, elmondta, hogy a befogadóállomás élete mára visszatért a régi kerékvágásba. Reményét fejezte ki, hogy a létesítmény visszakapja eredeti funkcióját, és ismét az elismert menekültek magyar társadalomba integrálódását segíti a jövőben.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Csütörtökre virradó éjjel elfogták a rendőrök a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német állampolgárt, a férfi szerdán egy német házaspárra támadt otthonukban, a késelésbe a férj belehalt - tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel az MTI-t.

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

http://ujhazak.com