Jogerősen felmentette a táblabíróság Juhász Ferencet és Fapál Lászlót a hűtlen kezelés vádja alól

Jogerősen felmentette a Fővárosi Ítélőtábla Juhász Ferencet, a Gyurcsány-kormány honvédelmi miniszterét és Fapál László volt államtitkárt a hűtlen kezelés vádja alól hétfőn.

A vád szerint Juhász Ferenc - miniszterként - 2006 júniusában megszegte a vagyonkezelési szabályokat, amikor engedélyezte, hogy Fapál László megvegye a neki 2005 májusában határozatlan idejű bérleti szerződéssel juttatott lakást, a volt államtitkár pedig felbujtóként vett részt a jogosulatlan lakásvásárlásban.

ff

Fapál László 1985-től 2006. március 31-éig katona volt, 2004 decemberétől pedig - szolgálati viszonyának fenntartása mellett, rendelkezési állományban - a Honvédelmi Minisztérium (HM) közigazgatási államtitkáraként dolgozott, 2006 áprilisában ment nyugdíjba.

A miniszter kötelezettségszegése abban állt az ügyészség szerint, hogy Fapál László katona és állami vezető volt, így nem lehetett volna a HM-rendelet alapján lakáshoz juttatni, csak az állami vezetőkre vonatkozó kormányrendelet alapján. (Ha a kormányrendelet szerint kapott volna lakást, azt nem vehette volna meg, államtitkári tisztségének megszűnése után vissza kellett volna adnia). A vád szerint Fapál László azzal követte el a hűtlen kezelésre felbujtást, hogy 2006 májusában kérelmet írt a miniszterhez arra vonatkozóan, hogy jelölje ki elidegenítésre a lakást.

A perben első fokon 2014 februárjában bűncselekmény hiányában felmentették a vádlottakat, a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék ugyanakkor 2015 novemberében bűnösnek mondta ki és felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta őket.

A Fővárosi Ítélőtábla hétfőn - egyetértve az ügyben első fokon született ítélettel - bűncselekmény hiányában felmentette a vádlottakat.

A táblabíróság kimondta: a lakáskiutalás Fapál Lászlónak törvényes volt, Fapál László lakáshoz jutása a jogszabályoknak megfelelően történt, a miniszternek joga volt elidegenítésre kijelölni a lakást, mivel azt vagyon- és lakásgazdálkodási érdekek támasztották alá.

Az eltérő első- és másodfokú ítélettel összefüggésben a bíró kifejtette: a Fővárosi Törvényszék nem állapított meg eltérő tényeket, hanem az első fokon megállapított tényállásból vont le a táblabíróság szerint téves következtetéseket.

A harmadfokú bíróság megerősítette: Fapál László szolgálati jogviszonya végig fennállt, amíg államtitkár volt, és bár nem hordhatta az egyenruháját és a fizetését sem katonaként, hanem köztisztviselőként kapta, egyebekben mindazon jog megillette, amely a katonákat. Semmi nem zárta ki tehát, hogy a szolgálati jogviszonya alapján jusson lakáshoz és nyugállományú katonaként azt megvásárolhassa.

A bíróság indoklásában arra is kitért, hogy Fapál László "jobb lakáshoz jutása" nem vagyon elleni bűncselekmény, hanem az akkor hatályos jogszabályok alapján hivatali visszaélés, jogtalan előnyszerzés megállapíthatóságát vethetné fel Juhász Ferenc esetében, azonban ezeknek a bűncselekményeknek az akkori szabályok alapján három év volt az elévülési idejük, így erre már a nyomozás sem terjedhetett ki.

Juhász Ferenc a jogerős ítéletet követően újságíróknak azt mondta: "hat éve zajlik egy koncepciós eljárás, hat éve hurcolnak bennünket a sokadik bírói fórum elé és immáron jogerősen bebizonyosodott mindaz, amit kezdettől fogva állítottunk, hogy jogszerűen, szabályszerűen jártunk el és bűncselekményt nem követtünk el".

A volt miniszter hozzátette: a hat év alatt sikerült két családot tönkretenni.

"Vádolom Polt Pétert és Orbán Viktort, hogy a büntetőjogi eszközöket használták a politikai riválisokkal szemben, vádolom azt az eljárást, ami egyébként azt eredményezhette, hogy tizenvalahány bírói fórum után jutottunk oda, hogy végleges elégtételt kaphassunk" - fogalmazott.

Az egykori tárcavezető azt is előrevetítette, ügyvédjével meg fogják keresni annak a módját, hogy elégtételt kaphassanak. "Azért a sok mocsadék állításért, amelyet Budai Gyulától kezdve az ebben részt vevők velünk szemben alkalmaztak" - tette hozzá.

Fapál László az ítéletet követően azt mondta: erre az ítéletre számított, számára a legfontosabb üzenete a döntésnek az, hogy "a mai Magyarországon még mindig van bírósági korrekció", "az igazságszolgáltatás még működik". A volt közigazgatási államtitkár nyilvánvalóan jogellenesnek és törvénytelennek nevezte a másodfokú, őt és Juhász Ferencet elmarasztaló döntést, amelyet a harmadfokon eljáró táblabíróság megváltoztatott.

MTI

Hozzászólások

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

A fiú először tagadta, majd beismerte tettét, állítólag azt hitte az állatról, hogy kóbor kutya.

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

A férfiről először több portál az írta, hogy imádkozni kezdett, de később kiderült, hogy nem ez történt.

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

A kislány édesanyja kétségbeesésében megosztotta a történetet a közösségi oldalon.

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

A nő a ragadozót egy kennelben tartotta, miután Németországban megvette.

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

A választások frankón elveszik az emberek tekintetét minden másról. Úgy írtak ki pályázatot, hogy arról senki nem tudott hivatalosan és a több hónapos felkészülés helyett voltak olyan nemzeti huszárok akik aznap mindent be tudtak adni. Ez érdekelheti az OLAF-ot újra.

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Az asszony nem tudta beszerezni a gyerek úti okmányait, ezért folyamodott ehhez a megoldáshoz.

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

A lázas férfinek nem tetszett, hogy nem cserélték ki a kamillateáját.

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

10 migráns egy motoros gumicsónakban akarta átlépni a határt, de elkapták őket.

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Az édesapa egy rosszul lett férfinek segített az utcán, ekkor rabolták ki.

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

Ön hisz még a mesékben? Itt egy tündérmese, mely alkalmas arra, hogy emberek könnyen és gyorsan meggazdagodjanak. Gondolja önnek sikerülhet? Mi úgy gondoljuk, hogy van aki jól járhat... és van aki nagyon rosszul.

http://ujhazak.com