Jogerősen hat év börtönre ítélték a martfűi volt jegyzőt

A Szegedi Ítélőtábla helybenhagyta a Szolnoki Törvényszék első fokon hozott döntését, így Martfű egykori és Rákócziújfalu jelenlegi jegyzőjét több rendbeli hivatali befolyással üzérkedés és hivatali vesztegetés elkövetőjeként jogerősen 6 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték - közölte Bátyi Zoltán, az ítélőtábla szóvivője szerdán az MTI-vel.

jogszabályB. Edithet mellékbüntetésként 1 millió 250 ezer forint megfizetésére kötelezték. A per további három vádlottja közül kettő börtönbüntetést, míg a harmadik felfüggesztett szabadságvesztést kapott - tette hozzá a napokban született ítéletről a szóvivő.

A vádirat szerint 2011 januárjában Martfű önkormányzata pályázati felhívást tett közzé a Szolnok-Martfű kerékpárút egy szakaszának megvalósítására.

A pályázat kiírása előtt - 2010 decemberében - a város jegyzője egy ismerősén keresztül megkeresett egy vállalkozót azért, hogy ajánljon egy olyan kivitelezőt, aki azzal a feltétellel is vállalná a munkák elvégzését, hogy - a pályázat pozitív elbírálásához nyújtott támogatásáért cserébe - a munkadíj egy részét visszajuttatná neki.

A felkért vállalkozó meg is találta a "feladatra alkalmas" kft.-t és annak vezetőjét, aki megegyezett a jegyzővel, hogy ha a cég nyeri meg a pályázatot, akkor a cégvezető a munkadíjból öt százalékot visszajuttat a jegyzőnek. A jegyző a pénzzel kapcsolatban azt állította, abból neki semmi sem jutna, ugyanis azt a bizottsági
tagok - a három érintett település polgármestere - között kell szétosztania. A cégvezető kétmillió forintot adott át a jegyzőnek.

A jegyző 2011 januárjában ugyanezt a cégvezetőt - a kapcsolatán keresztül - azzal a lehetőséggel kereste meg, hogy Tomajmonostora önkormányzata pályázatot írt ki bel- és kültéri csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítésére, és ezt a munkát a kft. szintén megpályázhatná. 2011. február végén - annak érdekében, hogy Tomajmonostorán - "rendben menjenek a dolgok", a jegyző az ismerősén keresztül 1,5 millió forintot kért és kapott a kft. cégvezetőjétől.

A 4-es számú főút Kisújszállást elkerülő szakaszának építését egy konzorcium végezte. Az elkerülő szakasz átadás-átvételi eljárása 2010 decemberében kezdődött.

A 2011. február 8-ra tervezett műszaki átadás előtt néhány nappal a jegyző felhívta a konzorcium képviselőjét, és hárommillió forintot kért tőle azzal a megjegyzéssel, hogy "a nagy emberek szerint az üzembe helyezési eljárás során rendben lesz minden", de "ennek ára van".

Az ügyészség szerint ebben az ügyben nem állapítható meg, hogy a pénzátadás megtörtént volna, de az biztos, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szakemberei nem vették át a főutat.

A Martfűn felmentett jegyzőt 2013 tavaszán - pályázat alapján - Rákócziújfalu jegyzőjévé nevezték ki, azóta ott dolgozik. Papp János, a település újraválasztott független polgármestere az MTI-nek szerdán azt mondta, amint megkapják a bíróság írásbeli ítéletét megszüntetik B. Edith munkaviszonyát. Az eljárás lezárásáig mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, és nagyon sajnálja, hogy a "hivatalt rendbe tevő, kiváló szakembertől" meg kell válniuk - jegyezte meg az elöljáró.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com