Jogerősen nyolc évre ítélték az idős tanárt kirabolni próbáló mezőtúri fiatalt

Jogerősen nyolc év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta szerdán a Szegedi Ítélőtábla azt a mezőtúri fiatalt, aki 2013 telén megpróbált kirabolni egy idős tanárt, miután egy késsel megvágta a nyakát.

paragrafusA táblabíróság emberölés kísérletében mondta ki bűnösnek a jelenleg 18 esztendős fiatalembert.

A vádlott ismerte a 77 éves, egykor pedagógusként dolgozó férfit, aki régiségeket gyűjtött és azokkal kereskedett. A fiú úgy gondolta, hogy a sértett sok pénzt tart otthon, ezért elhatározta, 200 ezer forintot szerez tőle.

Azzal az ürüggyel látogatta meg 2013. január 2-án, hogy petróleumlámpát akar vásárolni. A házban a vádlott meglátta a férfi televízióját, és úgy döntött, inkább azt szerzi meg. Azzal az indokkal, hogy hazamegy a vételárért, távozott a házból, majd röviddel később visszatért. A férfi műhelyének ajtajában a vádlott a nála lévő tapétavágó késsel végigvágta a sértett nyakát, miközben azt mondta: "Adjál pénzt, amennyit csak tudsz!".

A nagyothalló sértett azonban ezt nem értette, és erősen vérző nyakkal kiabálni kezdett. Ettől a vádlott megijedt, az utcára futott, és kerékpárján elmenekült.

A súlyosan sebesült idős férfin életmentő műtétet hajtottak végre, sérülése 3-4 hét alatt gyógyult meg. A vádlottat a rendőrség még aznap este előállította.

Döntésével a táblabíróság helybenhagyta az első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék ítéletét.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com