Jogerősen tizenhárom évre ítélték a nevelt fiát leszúró orosházi férfit

Jogerősen tizenhárom év börtönbüntetéssel sújtott csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla egy orosházi férfit, aki 2012 nyarán ittasan leszúrta nevelt fiát, majd elásta a holttestet.

bírói kalapácsA korábban már többször büntetett, jelenleg hatvanesztendős Koren Lászlót emberölésben mondta ki bűnösnek a táblabíróság.

A vádlott 1992-től élettársi kapcsolatban élt a későbbi sértett édesanyjával, s együtt nevelték az asszony korábbi házasságából született fiát. Egy orosházi ingatlanban laktak, melyet a nő 1997-ben fiára íratott, úgy, hogy a haszonélvezeti jogot megtartotta. A fiú 2008-ban elköltözött Komáromba. Később az asszony súlyos beteg lett, ápolásáról a vádlott gondoskodott 2012 nyarán bekövetkezett haláláig.

Az asszony temetése után a fiú elhatározta, hogy a ház haszonélvezeti jogát a vádlottra ruházza. A későbbi sértettet a vádlott társaságában július 31-én hallgatták meg édesanyja hagyatéki ügyében. Ezt követően a két férfi különböző szórakozóhelyeken nagy mennyiségű szeszes italt fogyasztott, mindketten - a sértett erősen – leittasodtak.

A fiú ekkor szóba hozta, hogy évekkel korábban a vádlott őt és édesanyját is bántalmazta, amikor hazamentek, veszekedni kezdtek, majd dulakodtak, végül a vádlott kétszer megszúrta a sértettet, aki elvérzett. A vádlott lefeküdt aludni, és csak másnap találta meg a holttestet, amit elásott. A sértett maradványait csak hetekkel később találták meg. A vádlott részben a bűnösségére is kiterjedő beismerő vallomást tett.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com