Kábelt loptak a hóviharban

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei térségi rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője vasárnap elmondta, hogy két megyei férfit fogtak el, akik elektromos légkábelt loptak. A gyanúsítottak pénteken éjszaka a Nyíregyházához közeli Magy településhez tartozó Kauzsay-tanya belterületén kilenc villanyoszlopról vágták le a légkábelt, és ezzel egymillió forintnál is nagyobb kárt okoztak.
hA lopást a máriapócsi rendőröknek tűnt fel, s az ügyben a területileg illetékes baktalórántházi rendőrőrs munkatársai indítottak nyomozást az akkor még ismeretlen elkövetők kézre kerítésére. A nyomozás vasárnap eredménnyel járt, elfogták a tetteseket akik közül az egyik a lakásán, a szekrénybe próbált elrejtőzni a rendőrök elől. A házkutatás során a nyomozók lefoglalták a zsákokban lévő, már leégetett szigetelésű alumínium vezetéket.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében három férfit állított elő rendőrség, akiket azzal gyanúsítanak, hogy szombaton este Tiszacsermely térségében megpróbáltak ellopni egy áramvezetéket, amelyet a szélvihar szakított. A rendőrség közleménye emlékeztet arra, hogy Tiszacsermelyben a rendőrség felkérésére polgárőrök is szolgálatot teljesítettek, akik szombaton este gyanús mozgásra lettek figyelmesek. A polgárőrök 60 méter összekészített, lelógó vezetéket találtak egy baltával egyetemben, a tolvajok azonban elmenekültek. Az ügyben a rendőrség lopás kísérlete miatt indított eljárást.
Forrás: boon.hu

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com