Kábítószer előállításához termesztettek növényeket Zalában

Őrizetbe vettek a rendőrök két beleznai férfit, akik a település egyik pincéjében több száz tő, marihuána előállítására alkalmas növényt termesztettek - közölte a rendőrség honlapján csütörtökön a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

marihuana_1A zalai nyomozók szerda délelőtt Beleznán két helybeli, egy 38 és egy 43 éves férfinél tartottak házkutatást. A rendőrök több száz tő, marihuána előállítására alkalmas növényt, szárított növényi törmeléket, valamint a termesztéshez és az eladáshoz szükséges eszközöket foglaltak le.

A fiatalabb férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését, de azzal védekezett, hogy csak saját használatra termesztette a növényeket az idősebb társától bérelt épületben. A 43 éves pincetulajdonos azt mondta a nyomozóknak, hogy ő csak a kulcsot adta kölcsön barátjának, azt nem tudta, hogy a férfi ott kábítószert termeszt.

A rendőrök Sz. Henrik és J. István ellen kábítószer birtoklása és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. A gyanúsítottakat őrizetbe vették, és indítványozzák az előzetes letartóztatásukat.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com