Kábítószer-kereskedők ellen emeltek vádat Szegeden

Kokainnal kereskedő győri és szegedi lakosok ellen emelt vádat a Csongrád Megyei Főügyészség - tájékoztatta az intézmény szóvivője hétfőn az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, hogy a két férfit és egy nőt kábítószer-kereskedelemmel, illetve kábítószer-birtoklással vádolják.

paragrafus

A vádirat szerint a két férfi 2013 őszén ismerkedett össze Győrben egy bevásárlóközpontban, ekkor 20 ezer forintért cserélt közöttük gazdát egy gramm kokain.

A győri férfi megadta telefonszámát társának, ha kokainra van szüksége, keresse őt. Az elsőrendű vádlott 2014-ben még háromszor adott el 20 ezer forintos grammonkénti áron drogot társának. Végül 2014 novemberében 80 gramm kokaint értékesített a szegedi férfinak.

A szegedi férfi a vásárlás után kipróbálta a szert, majd személygépkocsival hazaindult, de a Tisza-parti városban a rendőrök igazoltatták, a járműben megtalálták a drogot, és az is kiderült, hogy kábítószert fogyasztott.

Egy nő ellen is eljárás indult, aki a szegedi lakhelyű vádlottól vásárolt kokaint, a drogot főként szórakozóhelyeken értékesítette - tudatta a csoportvezető ügyész.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com