Kábítószer-kereskedőket ítéltek el jogerősen Szegeden

Jogerősen nyolc év, illetve nyolc év hat hónap fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön két férfit, aki több mint fél mázsa kenderszármazékot készített elő értékesítésre 2013-ban a csongrádi megyeszékhelyen.

A táblabíróság társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a sátoraljaújhelyi és a szatymazi férfit.

paragrafus

A jelenleg 37 éves és 43 éves vádlott ismeretlenektől több zsák, összesen mintegy 51,5 kilogramm kenderszármazékot vásárolt. A két férfi a kábítószer-alapanyagot válogatással, osztályozással, darabolással fogyasztásra alkalmas állapotba hozta, majd a drogot 30-50 dekánként műanyag zacskókba csomagolta, hogy azt így adják tovább.

A rendőrök 2013. december 4-én a vádlottakat tetten érték egy szeged-baktói házban. A fél mázsa kenderszármazék mellett a helyszínen lefoglaltak két mérleget, az egyikről a szakértői vélemény alapján kiderült, korábban kokaint mértek vele. A drog összesített hatóanyag-tartalma - a vádlottakra legkedvezőbb becslés szerint is - megközelítette a különösen jelentős mennyiség alsó határát.

Még aznap a másodrendű vádlott szatymazi tanyáján is házkutatást tartottak, ahol szintén marihuánát, illetve kenderszármazékot találta, ennek hatóanyag-tartalma nem érte el a csekély mennyiség felső határát. A férfiről az orvos vizsgálat kimutatta, hogy őrizetbe vétele előtt kábítószert fogyasztott.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com