Kábítószer-termesztők ellen emeltek vádat Borsodban

A vádirat szerint a két vietnámi férfi egyike - aki 2000 óta Magyarországon él és már volt büntetve kábítószerrel összefüggő bűncselekmény miatt - határozta el, hogy nagyüzemi méretekben fog indiai kendert termeszteni.

Fiatalabb társa - aki életvitelszerűen Csehországban él - szerezte be az ehhez szükséges növényi töveket. Ormosbányán a magyar vádlottak egyike, egy 62 éves férfi szerezte meg a külterületi ingatlant, amely alatt mintegy 1500 négyzetméternyi pince húzódott. Két magyar társával, a vietnámiak útmutatása alapján, alakították át a pincét a termesztéshez, a pénzt a külföldiek adták.



A termesztés 2016 novemberében kezdődött meg, az ültetvény napi gondozását a fiatalabb vietnámi végezte. Az egyik magyar férfi a vietnámiaktól látott technológia segítségével saját háza pincéjében is kialakított egy kisebb ültetvényt. Amikor a rendőrség rajtuk ütött, a helyszínen csaknem ezer tő lábon álló kendert találtak, míg a korábban leszüretelt növényeket a padlón felhalmozva vagy már zsákokba csomagolva találták. A lefoglalt növények hatóanyaga kábítószernek minősül és meghaladja a különösen jelentős mennyiséget, a tiszta hatóanyag tartalom csaknem egy kilogramm.

Az ügyészség valamennyi vádlottra fegyházbüntetés kiszabását, a magyar vádlottak esetében közügyektől eltiltást, a vietnámiak tekintetében kiutasítást, továbbá vagyonelkobzást is indítványozott - közölte a vádhatóság.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com