Kábítószer-túladagolásban halt meg egy férfi Nógrád megyében

Kábítószer- túladagolásban meghalt egy férfi a Nógrád megyei Magyargécen; halála előtt a 31 éves fiatalember közveszélyesen viselkedett a faluban - tájékoztatta a rendőrség vasárnap az MTI-t.

Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: szombaton kora délután több bejelentést kaptak, miszerint egy férfi késsel a kezében szaladgál a Kossuth úton. Bement egy családi házba is, az ott lakótól gyógyszert követelt, a ház ablakait kitörte, majd onnan kijőve az utcán megrongált egy útjába eső járművet.

Death-and-taxes

A szóvivő hozzátette: a szécsényi kapitányság járőrei egy italbolt udvarában találták meg az ön- és közveszélyes fiatalembert, aki megpróbált elmenekülni, ezért megbilincselték. A rohamosan romló egészségi állapotú férfihoz a rendőrök kihívták a mentőszolgálat munkatársait, akik próbálták is újraéleszteni, de a gyors orvosi ellátás ellenére életét vesztette.

A 31 éves férfi halálának oka az elsődleges orvosi vélemény szerint kábítószer-túladagolás. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit - tette hozzá a szóvivő.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com