Kábítószercsempészeket fogott el a rendőrség

Elfogott a rendőrség két pomázi férfit, akik a gyanú szerint Hollandiából autóalkatrészben csempésztek az országba négy kilogramm nagy tisztaságú kokaint - közölte a rendőrség internetes tájékoztató oldalán.


rendőrség-bűnügy5A közlemény szerint az egyik gyanúsított, egy 29 éves férfi július 9-én Rotterdamban autóalkatrészeket adott át egy futárcégnek, hogy azokat Magyarországra szállíttassa. Miután a szállítmány Magyarországra érkezett, a másik gyanúsított, egy 44 éves kérésére egy másik futárcég vitte tovább a megrendelő által megadott címre.


Az alkatrészeket szállító gépkocsit azonban július 10-én az M2-es autópálya egyik parkolójában ellenőrizték a rendőrök, és a jármű rakterében egy váltószerkezet belsejébe rejtve, gépzsírba beleágyazva körülbelül négy kilogramm súlyú, tömbbé préselt, por állagú kábítószer-gyanús anyagot találtak a nyomozók.


A rendőrség tudatta azt is, hogy az elsődleges szakértői vélemény szerint a por nagy tisztaságú kokain, amelynek piaci értéke körülbelül 80 millió forint.


A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a két, kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított férfit július 11-én fogták el, egyiküket Pomázon, másikukat Budapesten. A bíróság július 13-án elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.


MTI


Hozzászólások

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Csütörtökre virradó éjjel elfogták a rendőrök a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német állampolgárt, a férfi szerdán egy német házaspárra támadt otthonukban, a késelésbe a férj belehalt - tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel az MTI-t.

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

http://ujhazak.com