Kábítószerlabort lepleztek le a rendőrök Szegeden

Szintetikus kábítószert előállító laboratóriumot lepleztek le Szegeden a rendőrök – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-t.


pA police.hu-n olvasható közlemény szerint a rendőrség még szombaton fogott el két férfit Szegeden a Tabán utcában. A 27 éves Sz. József és a 33 éves B. Ferenc ruházatában 141 gramm amfetamin tartalmú fehér port találtak a rendőrök.


A nyomozók házkutatást tartottak a fiatalabb férfi szegedi tartózkodási helyén, ahol a két férfi kábítószerlabort üzemeltetett. A lakásban a rendőrök nagy mennyiségben foglaltak le szintetikus drog előállításához szükséges alapanyagokat, amit a hűtőben, illetve lombikokban tároltak.


Az elsődleges szakértői vélemény szerint ezekből jelentős mennyiségű, akár több kilogrammnyi kábítószert állíthattak volna elő, ugyanis rendkívül tiszta anyagról van szó. Az amfetamin mellett közel egykilogrammnyi marihuánagyanús növényi törmelék is előkerült.


A két férfi ellen jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás, a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat.


MTI


Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com