Kényszergyógykezelésre kötelezték a szombathelyi pszichiátrián gyújtogató férfit

Jogerősen felmentette, de elmeállapota miatt kényszergyógykezelésre kötelezte csütörtökön a Szombathelyi Törvényszék azt a férfit, aki tavaly júniusban gyújtogatni kezdett a szombathelyi kórház pszichiátriai részlegének épülete előtt, majd gázpisztolyával rálőtt a rendőrökre - tájékoztatta a Szombathelyi Törvényszék szóvivője pénteken az MTI-t.

tűzTóth András közölte: a törvényszék a szakértői vélemények alapján megállapította, hogy a vádlott büntethetőségét kizáró ok, kóros elmeállapot áll fenn. Ezért felmentette őt a hivatalos személy ellen fegyveresen elkövetett erőszak bűntettének és a különösen nagy vagyoni hátránnyal járó közveszélyokozás kísérletének vádja alól, ugyanakkor elrendelte a kényszergyógykezelését.

A már korábban is pszichiátriai gyógykezelés alatt álló férfi tavaly június 28-án, kora reggel a Markusovszky Kórház Huszár úti pszichiátriai részlegének bejárata előtt benzint locsolt szét, majd meggyújtotta, amivel több ember életét és mintegy ötvenmillió forintnyi vagyont veszélyeztetett.

A lángok nem terjedtek át az épületre, de a férfi a jogszerűen intézkedő rendőrökre célzott, majd gázriasztófegyveréből egyszer rájuk is lőtt. A rendőrök csak célzott lövésekkel tudták őt ártalmatlanná tenni, földre vinni és megbilincselni.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com