Késelés elkövetőjét keresi a rendőrség (fótóval)




A Budapesti Rendőr-főkapitányság az állampolgárok segítségét kéri.









A Budapesti Rendőr-főkapitányág Életvédelmi Osztálya 01000/2798/2014. bűnügyi számon eljárást indított ismeretlen tettes ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

rendőrségi körözés
A rendelkezésre álló adatok szerint az elkövető 2014. november 22-én a Budapest X., Hős utcában több késszúrással megsebesített egy férfit. Az előzetes orvosi vélemény alapján a sértett életveszélyes sérülést szenvedett.
A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személy Szabó Márió 27 éves budapesti lakos, akiről fénykép áll rendelkezésre.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya kéri, hogy aki az ismeretlen férfit felismeri, jelenlegi tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-1-443-5000-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (hétfőtől csütörtökig: 8-16, pénteken: 8-13) a 107, vagy a 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.



Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com