Kétmilliárd forint áfát csalt el Borsodban egy bűnszervezet

Kovács Dorina tájékoztatása szerint a Miskolc környéki gyanúsítottak a csaláshoz létező, de valós tevékenységet nem végző, szlovákiai és magyarországi székhelyű cégeket használtak fel.

A Szlovákiából és Csehországból behozott alumíniumtömböket a cégeik telephelyén raktározták, miközben az árut papíron "utaztatták", azaz szlovák és magyar cégeken keresztül átfuttatták, holott az fizikailag sosem volt a birtokukban.



A bűnszervezetet egy házaspár és egy férfi irányította, a beszerzések után több mint kétmilliárd forint áfát csaltak el. Költségvetési csalás miatt tizenhét embert gyanúsítottak meg, továbbá a láncolatban használt cégek alapításával és átírásával kapcsolatban öt ügyvéddel és tizenegy, az ügyben strómanként szereplő ukrán állampolgárral szemben javasolnak vádemelést közokirat-hamisítás miatt - tette hozzá a sajtóreferens.

Az adóhiány biztosítására magyar és szlovák bankoknál kezelt számlákat, követeléseket és ingatlanokat zároltak, készpénzt, nagy értékű autókat foglaltak le több mint egymilliárd forint értékben.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com