Kiengedték a cigány vezért a rendőrségről - képek és videó

Nem tartott sokáig a Cigány Gárda vezetőjének fogva tartása, mivel két nap után kiengedték.


Bagó Ferenc Facebook fiókját törölték, de már másik roma Facebook szerveződések is elindultak a közösségi portálon.

Megszólaltatták Gyimesi Gábort ma a televízióban, a Pécsi Jobbik alelnöke elmondta súlyos problémák vannak Pécsett a cigánybűnözés miatt.
Bagó is elismerte, hogy létezik cigánybűnözés, hiszen – mint közölte – ő is volt börtönben.







Kiengedték, így szabadon távozott a Pécsi Rendőrkapitányságról a roma gárdát szervező, büntetett előéletű férfi.


Egy nap elég is volt a rendőrségnek arra, hogy megállapítsa, hogy nem kezdeményezik előzetes letartóztatását.

A cigányvezér már az idegenlégiót is megjárta, közben büntetett előéletű lett, mert gyilkossági kísérletet követett el és leültették, de volt más is amit elkövetett, ez csak a hab volt a tortán.

A közbiztonság, közrend fenntartására irányuló tevékenység jogellenes szervezésének vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen a rendőrség szerdán. Érdekes, hogy a fegyver szó kimaradt a büntetőeljárás megindításából.
A tegnapi napon Dalfics ezredest kommandósok elfogták és őrizetbe vették.

 

Dalfics ezredes nyilatkozik:


Roma Gárda vezetőjét kiengedték - Hír Tv videó


Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) köszöni a Belügyminisztériumnak és a nyomozóhatóságoknak a roma gárda szerveződésével kapcsolatos gyors és hatékony intézkedést.

A közlemény szerint az ORÖ az "új roma politika" jegyében elítél minden szélsőséget és félkatonai szerveződést, ami a békés társadalmi együttélést megzavarhatja, s bármely magyar állampolgárban félelmet kelthet. "Meggyőződésünk, hogy a roma-magyar nyugodt együttélést nem az ilyen szerveződések, hanem a programalapú politizálás viheti csak előre" - fűzték hozzá.

Magyar-Cigány Országos Biztonsági Hálózat Békefenntartó Csoportja néven szervezi az új cigány gárdát Bagó Ferenc, aki a Pécs TV-ben arról beszélt: olyan szervezetet akar, amely eléri, hogy a romáknak is legyenek jogaik. Most is büszkén vallotta magáról, hogy volt börtönben, és a törvény szinte minden oldaláról elítélték.

 

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com