Kifosztottak egy ékszerboltot Szegeden

Kifosztottak egy szegedi ékszerboltot szombat délelőtt – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Jászai Linda elmondta, hogy az elkövető 11 órakor ment be a Bartók Béla tér egyik ékszerboltjába, a férfi betörte az üzlet vitrinjének üvegét, majd az ott lévő ékszereket felmarkolta. A tettest a bolt előtt egy nő várta, akivel elmenekült a helyszínről.

rendőrségA rendőrség egy 20-30 év körüli, 180 centiméter magas, vékony testalkatú férfit keres a lopás ügyében. A tettes a bűncselekmény elkövetésekor hosszú, sötét színű felsőt és sötét színű rövid nadrágot viselt, a fején kék színű baseball sapka volt fehér színű felirattal. Társa, egy szőke, rövid hajú nő, rövid, szürke színű szoknyát és felsőt viselt – közölte a főhadnagy.
A rendőrség lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást az ügyben.
forrás:MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com