Kisfiúkkal fajtalankodó fővárosi férfi ellen emeltek vádat

Vádat emeltek egy budapesti férfi ellen, aki 2004 és 2012 között nyolc kiskorú fiúval fajtalankodott - közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-vel.

rendőrségVolt olyan kisfiú, akivel negyven-ötven alkalommal is fajtalankodott a 37 éves férfi - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Közölték, a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Ügyészség az úgynevezett "kispesti pedofil" ügyben szemérem elleni erőszak, megrontás, tiltott pornográf felvétellel visszaélés és más bűncselekmények miatt emelt vádat.

A férfi egy közösségi oldalon ismerkedett meg a jellemzően 14 évesnél fiatalabb, de több esetben még a 12. életévüket sem betöltő fiúkkal, akiket általában pénzt ígérve csalt fel a lakására. A szexuális kapcsolatokért - amelyeket videofelvételen rögzített - cserébe a vádlott általában pénzt, mobiltelefont vagy egyéb értékeket, tárgyakat adott a sértetteknek.

A férfi ellen az említett cselekmények elkövetése idején már eljárás folyt hasonló bűncselekmények miatt - írták.

A kerületi ügyészség letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozta. A szemérem elleni erőszak büntetési tétele két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés - olvasható a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com