Kiszabták a bárándi erőszakoló büntetését

7 év 6hónap fegyházbüntetést szabott ki első fokon a Püspökladányi Városi Bíróság kedden a bárándi férfira, aki 2011 márciusában megerőszakolta értelmi fogyatékos lányát.


A Debreceni Törvényszék sajtószóvivője, Tatár Tímea elmondta, hogy a  vád szerint az 54 éves férfi az akkor 17 éves középsúlyú értelmi fogyatékkal élő lányát a hálószobába parancsolta, majd levetkőztette és erőszakosan közösült vele.

A férfi visszaélt lánya alacsony intelligenciaszintjével, aki emiatt nem ismerte fel a történtek következményeit, továbbá akaratnyilvánításra sem volt képes. A dolog akkor derült ki, mikor a lány a bentlakásos nevelőotthonban elmesélte barátainak a történteket, akik azonnal szóltak a pedagógusoknak, akik betelefonáltak a rendőrségre.

Tatár Tímea továbbá azt is közölte, hogy az apa egész végig védekezett a vád ellen, a végsőkig tagadta az ügyet. Mivel az ítész mától számított három nap gondolkodási időt kért, az ítélet egyelőre még nem jogerős.

A bűncselekményben másodrendű vádlott a lány anyja, mivel veszélyeztette fiatalkorú gyerekét, de bizonyítékok hiánya  miatt az apát és az anyát is felmentették a vádak alól.

A bárándi gyámhatóság a család mind három gyerekét nevelőszülőkhöz helyezte.

bilincs_2

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com