Korrupció gyanúja miatt vádat emeltek egy volt pénzügyőr és társai ellen

Vádat emeltek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) volt pénzügyőre és 14 civil társa ellen. Az alezredes két éven át pénz ellenében nyomozati adatokat adott ki olyan embereknek, akik ellen büntetőeljárás indult, illetve indulhatott volna az adóhatóságnál - közölte a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.

navlogoIbolya Tibor közleményében az áll: a vádirat szerint a NAV bűnügyi főigazgatóságán 2011-től 2013.

február végéig dolgozó vádlott a nyilvántartásokból kiválasztotta azokat az ügyeket, amelyek érintettjének a feltételezése szerint nagyobb vagyona volt, és amelyekben büntetőeljárás megindulása esetén várhatóan előzetes letartóztatást is elrendeltek volna.

Az alezredes civil bűntársa akár több közvetítő útján felvette a kapcsolatot a kiválasztottakkal, és felajánlotta: nagyobb összeg – általában tízmillió forint – ellenében elintézik, hogy ne induljon büntetőeljárás, illetve már folyamatban lévő nyomozás esetén tájékoztatják az érintettet az ellene gyűjtött bizonyítékokról és a tervezett nyomozási cselekményekről.

Előfordult, hogy a már előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottnak ígértek segítséget ahhoz, hogy a legrövidebb időn belül szabadlábra kerüljön - írták.

Ha elfogadták az ajánlatot, a vádlott jogosulatlanul adatokat kért le a hivatalos nyilvántartásokból, és azokat, továbbá a rendelkezésére álló információkat jogosulatlanul kiadta az érintetteknek.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség bűnszervezetben, üzletszerűen, az előnyért hivatali kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az alezredessel és 14 civillel szemben a Fővárosi Törvényszéken.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com