Közel százötven határsértőt fogtak el Bács-Kiskunban két nap alatt

Több csoportban 147 határsértőt és egy embercsempészt tartóztattak fel a rendőrök két nap alatt a Bács-Kiskun megyei határszakaszon - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-vel.

Határőrségi_autó_MakónHürkecz Zoltán tájékoztatása szerint pénteken és szombaton a kelebiai és bácsalmási határrendészeti kirendeltség 98 koszovói, szír, algériai, pakisztáni, afgán és marokkói állampolgárral szemben indított idegenrendészeti eljárást.

Őket a kíséretükben lévő 26 gyerekkel és fiatalkorúval együtt Kelebián, Tompa és Bácsszőlős külterületén, valamint az államhatár közelében igazoltatták, majd állították elő a járőrök.

A 14 csoportban érkezett külföldiek mindegyike menekültstátusz iránti kérelmet nyújtott be.

A szóvivő közlése szerint rajtuk kívül embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vettek egy 32 éves szerb sofőrt, mert kisáruszállító járműve rakterében péntek éjszaka, az 53-as főúton 21 szír és két iraki állampolgárt találtak. Mivel az utasok magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni előállították őket. Valamennyien menekültstátusz iránti kérelmet nyújtottak be.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com