Magyar-román - Öt gyanúsítottat gyorsított eljárásban bíróság elé állítanak

Gyorsított eljárásban öt embert állítanak hétfőn bíróság elé a péntek este megrendezett Magyarország-Románia válogatott labdarúgó mérkőzést biztosító rendőrök elleni támadásokkal összefüggésben - közölte a fővárosi főügyész vasárnap az MTI-vel.

Ibolya Tibor a közleményében azt írta, hogy a Budapesti Nyomozó Ügyészség tizenkét embert hallgatott ki csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt. Az őrizetbe vett gyanúsítottak közül hét ember előzetes letartóztatásnak elrendelését indítványozza az ügyészség.

A kényszerintézkedésekről ugyancsak hétfőn dönt a bíróság.

bírói kalapács

A főügyész közleményéből az is kiderül, hogy harmincháromra nőtt az intézkedés során megsérült rendőrök száma, közülük többet kórházban ápolnak. A rendőrökre támadó csoport által különféle értéktárgyakban okozott kár összességében milliós nagyságrendű.

A Készenléti Rendőrség, a Budapesti Rendőr-főkapitányság és több más megyei rendőrkapitányság egyenruhás rendőrei a péntek esti órákban a futballmeccs biztosításával kapcsolatos feladataikat teljesítették. Eközben egy egyre erőszakosabb nagy létszámú szurkolói csoport már a mérkőzés megkezdése előtt, majd azt követően szervezetten támadta a rendőröket - ismertette a főügyész. Hozzátette: ennek során az élet kioltására is alkalmas eszközökkel, így kövekkel, beton- és fadarabokkal, üvegpalackokkal, pirotechnikai eszközökkel dobálták a rendezvényt biztosító rendőrsorfalat.

A rendőrség szombaton azt közölte: összesen 51 ember állítottak elő a magyar-román labdarúgó Európa-bajnoki selejtező helyszínének környékén történt rendbontások miatt. Az előállítások többségében garázdaság, hivatalos személy elleni erőszak, rongálás, pirotechnikai eszközzel való visszaélés, illetve jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt történtek. Bűnügyi őrizetbe 20 embert vettek, 22 pedig szabálysértési őrizetbe került.

Az MTI rendőrségi forrásból úgy tudja, négy román szurkoló is van az előállítottak között, náluk pirotechnikai eszközöket találtak. Előállításukat követően szabálysértési bírsággal sújtották őket.

A gól nélküli döntetlennel végződött Eb-selejtező során több atrocitás történt a környéken. A zavargásokat nem sokkal éjfél után sikerült felszámolni a Groupama Arénánál.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com