Még élt a halottnak hitt férfi

Lakásán lett rosszul, majd eszméletét vesztette egy orosz férfi, a kiérkező orvos pedig egyéb vizsgálat nélkül halottnak nyilvánította.
koporsóCsaládja a tragédia után egy halottasházba vitette a férfi testét, ahol a személyzet összetévesztette egy másik- igazi halottal, és betolták a mélyhűtött részbe.
Két nappal később került sor a kötelező boncolásra, mellyel feltárják miért következett be a halál.
Az eredmény megdöbbentő volt:  a vizsgálat során a boncmester megállapította, hogy a férfi még élt amikor a fagyasztóba tolták, a mélyhűtő részlegen vesztette életét mivel szó szerint halálra fagyott.A kórház most vizsgálatot indított, mellyel a felelőket szeretnék megtalálni, egyébként a halált megállapító doktor nem volt jelen a férfi beszállításakor.

Hozzászólások

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

Körözzük Csapó János Istvánt

Körözzük Csapó János Istvánt

A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.

Lezárt akta: minősített emberölés miatt felelhet

Lezárt akta: minősített emberölés miatt felelhet

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai vádemelést javasolnak egy keceli férfi ellen, aki megölte a szállásadóját.

Drogátadó pont a rendőrségi épület tövében

Drogátadó pont a rendőrségi épület tövében

Egy fiatal nem tudta, hogy épp a II. Kerületi Rendőrkapitányság előtt ásott el kábítószert, hogy később odairányítsa vásárlóját.

Megölte az anyját

Megölte az anyját

Megölte édesanyját, aztán felgyújtotta a testet az a férfi, akit a rendőrség őrizetbe vett.

Drogpénz a nagymama kötényében

Drogpénz a nagymama kötényében

A gödöllői rendőrök Turán fogták el a nagymamát és unokáit, akik kábítószert árultak.

A rabló bódultan tört egy megyaszói házaspárra

A rabló bódultan tört egy megyaszói házaspárra

Egy férfi először segítséget kért egy idős házaspártól, végül bántalmazta őket, és erőszakkal elvette a mobiltelefonjaikat.

Őrizetbe vették a szeméremsértőt

Őrizetbe vették a szeméremsértőt

Balatonfüred kicsi boltokkal ellátott pihenőhelyén ment be egy étterem mosdójába egy fiatalkorú lány március 15-én.

Egy este, két helyszín, két bűntett, ugyanazok az elkövetők

Egy este, két helyszín, két bűntett, ugyanazok az elkövetők

A Pásztói Rendőrkapitányság nyomozói rövid időn belül elfogták a bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható sziráki anyát és a fiát.

http://ujhazak.com