Megerőszakoltak egy nőt Makón, az egyik támadót őrizetbe vették

Őrizetbe vett a rendőrség egy férfit, aki a gyanú szerint társával súlyosan bántalmazott a napokban egy helybeli nőt Makón, az egyikük meg is erőszakolta. A másik támadót még keresik - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szombaton az MTI-t.

Szenti Szabolcs elmondta: adataik szerint múlt vasárnapra virradóra, június 1-jén 1 óra körül két férfi a makói Nagyér sétányon megállított egy 24 éves helybeli nőt, majd rövid szóváltás után rátámadtak. Egyikőjük megerőszakolta. A sértett hevesen ellenállt, ezért olyan súlyosan bántalmazták, hogy a nő életveszélyes sérülésekkel került kórházba.
A rendőrségre csak csütörtök este érkezett bejelentés az esetről.

rendőrség-bűnügy5A makói nyomozók néhány órán belül megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével egy 23 éves férfi gyanúsítható, őt másnap hajnalban Makón elfogták és előállították. Ellene életveszélyt okozó testi sértés és szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A férfit a kihallgatása után a rendőrség őrizetbe vette, előzetes letartóztatásáról a bíróság vasárnap dönt.
forrás:MTI

Hozzászólások

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Csütörtökre virradó éjjel elfogták a rendőrök a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német állampolgárt, a férfi szerdán egy német házaspárra támadt otthonukban, a késelésbe a férj belehalt - tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel az MTI-t.

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

http://ujhazak.com