Megkéselte volt élettársát és gyermekeit egy férfi Tiszalökön

A nyomozás adatai szerint a férfi volt élettársa tiszalöki lakóházában késsel megsebesítette a 37 éves nőt, valamint az asszony gyermekeit: egy 13 éves fiút, valamint egy 15 éves és egy 18 éves lányt.



A rendőrség hajnaltól nagy erőkkel keresi a férfit, aki ellen elfogatóparancsot bocsátottak ki. A gyanúsított, Szentesi Zsolt körülbelül 170 centiméter magas, vékony testalkatú, fülei elállóak. Haja barna, rövidre nyírt. A bűncselekmény elkövetésekor kék nadrágot és piros pólót viselt. A megyei rendőr-főkapitányság emberölés kísérletének gyanúja miatt indított az ügyben nyomozást.

A rendőrség kéri, hogy akinek információja van a férfi tartózkodási helyéről, hívja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-42/524-600-as telefonszámon.

Névtelensége megőrzése mellett bejelentést tehet a nap 24 órájában a Telefontanú ingyenesen hívható 06-80-555-111-es zöldszámán vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívószámok valamelyikén.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com