Megkezdődött a büntetőper a mosonmagyaróvári kórházi haláleset ügyében

Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vádjával hétfőn megkezdődött a Mosonmagyaróvári Járásbíróságon az a büntetőper, amely a mosonmagyaróvári kórházban 2013 nyarán, műtét közben történt haláleset miatt indult.

A vádirat szerint az orvosigáz-ellátó rendszer műszaki hibája okozta egy 62 éves nő halálát a Karolina kórházban 2013. július 26-án, mert a nőgyógyászati műtő felújításakor fordítva kötötték be az oxigén- és az altatógázcsöveket.

paragrafus

A kórház vezetője a haláleset utáni napon jelentette be, hogy műtét közben meghalt egy beteg, aznap pedig egy 31 éves nő altatásakor léptek fel komplikációk: a műszer a beteg oxigénhiányos állapotát jelezte, ezért az altatóorvos levette őt a lélegeztető gépről, és a műtétet kézi lélegeztetéssel fejezték be.

A felújított műtéti blokkot egy héttel korábban adták át úgy, hogy az orvosigáz-ellátó rendszer előírt üzembiztossági vizsgálatát elmulasztották. A szakértői vélemények szerint az úgynevezett gázazonossági próba elvégzésével a hiba kiküszöbölhető lett volna.

A fővállalkozó cég egy másik kft.-t bízott meg az építési munkák kivitelezésével, amelynek ügyvezetője, egyben a munka építésvezetője K. B. másodrendű vádlott volt. A műtők gázellátó hálózatának kiépítésével pedig egy másik gazdasági társaságot bíztak meg, amelynek ügyvezetője A. Z., az elsőrendű vádlott.

A büntetőper harmadrendű vádlottja D. B., a fővállalkozó kft. jelenlegi műszaki igazgatója, az építés felelős műszaki vezetője, a negyedrendű vádlott S. Gy. P. az európai uniós támogatásból megvalósult felújítás projektmenedzsere.

A vádirat szerint mind a négy vádlott szakmai szabályt szegett, ahhoz, hogy az okozott hibát észleljék és kijavítsák, összehangolt tevékenységre lett volna szükség.

Az első tárgyalási napon a vádlottak nem vallották magukat bűnösnek.

A büntetőper október 14-én folytatódik tanúk meghallgatásával.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com