Megkezdődött a hamis gyógyszerek forgalmazásával vádolt csoport ügyének tárgyalása

Hamis gyógyszerek forgalmazásával vádolt hattagú békéscsabai bűnszervezet ügyének tárgyalása kezdődött meg szerdán a Gyulai Törvényszéken.

hgA vádirat szerint a gyanúsítottak több mint egymilliárd forint értékben illegálisan értékesítettek hamisított gyógyszerkészítményeket, potencianövelő szereket Magyarországon és külföldön.

A tárgyalás a vádirat ismertetésével kezdődött. A vádlottak közül csak a negyedrendű vádlott tett - írásbeli - vallomást.

Ezután a tanács elnöke tanúvallomásokat olvasott fel, amelyeket megtévesztett vásárlók tettek a vizsgálatban eljáró hatóságok előtt. A tárgyaláson részt vett több olyan nemzetközi gyógyszergyártó cég jogi képviselője, amelynek a nevét illegálisan használták fel a vádlottak. A gyógyszergyártók több száz millió forintnyi kártérítést követelnek a vádlottaktól.

A Békés Megyei Főügyészség vádirata szerint az elsőrendű vádlott által létrehozott és a közeli hozzátartozóiból, ismerőseiből álló bűnszervezet Indiából és Kínából az interneten keresztül nagykereskedelmi mennyiségben szerzett be gyógyszerkészítményeket, túlnyomórészt potencianövelő szereket, amelyek egy része illegális, más részük hamis volt. A készítmények összetétele nem felelt meg az eredeti gyógyszerekre vonatkozó engedélyben szereplő feltételeknek, sem a hamis gyógyszerek csomagolásán feltüntetett összetételnek.

A gyógyszereket a csoport tagjai által különböző településeken bérelt postafiókokba kézbesítették. A csomagokért a vádlottak mentek el, és a harmadrendű vádlott által bérelt lakásba szállították őket, ott tárolták és csomagolták át a készítményeket. A gyógyszereket az interneten kínálták eladásra. A vevők a vételárat lengyelországi és ciprusi bankszámlákra utalták át.

A vádlottak 2011 augusztusától 2012 áprilisáig több mint hetven országban forgalmazták a készítményeket anélkül, hogy erre engedélyük lett volna. A vádirat szerint legalább 1,58 milliárd forint belföldi forgalmi értékű illegális gyógyszerkészítményt szereztek be külföldről továbbértékesítési céllal, és ebből legalább 1,030 milliárd forint értékben adtak el.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com