Megkezdődött a Zóna taxis vesztegetési ügy büntetőpere

A vádirat ismertetésével megkezdődött a Zóna taxis vesztegetési ügy büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken. A bíróság a csütörtöki első tárgyalási napon kizárta a bizonyítékok közül a titkos információgyűjtés eredményét.

A Fővárosi Főügyészség öt ember ellen emelt vádat a Budapest Airport Zrt. 2006-os taxipályázatával összefüggésben elkövetett vesztegetés, valamint a cég sérelmére 2006 és 2010 között elkövetett, összesen félmilliárd forintos kárt okozó csalás miatt.

TaxiA vád szerint a ferihegyi repülőteret üzemeltető BA Zrt. 2006 tavaszán hirdette meg a repülőtéri taxiszolgáltatás pályázatát. A taxitársaság vezetője, V. István - a per harmadrendű vádlottja - a negyedrendű vádlotton, V. Balázson keresztül megállapodott Sz. Györggyel, a BA jogtanácsosával és R.-V. Krisztinával, a BA jogi igazgatójával abban, hogy 11 millió forintért a jogi igazgató és beosztottja segítik a taxitársaság vezetőjét, hogy megnyerje a pályázatot.

Ennek érdekében az elsőrendű vádlott jogtanácsos és a másodrendű vádlott jogi igazgató ellátták a negyedrendű vádlottat - aki R.-V.

Krisztina élettársa volt korábban - belső információkkal, például a pályázat bírálati szempontjairól és a többi pályázat tartalmáról.

Ezeket a negyedrendű vádlott továbbította a taxitársaság vezetőjének, aki ezen ismeretek birtokában irreális vállalásokat tett pályázatában, például a korábbi fuvardíjnál 30 százalékkal alacsonyabb díjat ígért és műholdas navigációs rendszer kiépítését. Az ügyészség szerint a jogi igazgató és a jogtanácsos közreműködése miatt a taxitársaság vezetőjének nem kellett attól tartania, hogy ajánlata számon kérhető lesz.

A Zóna Taxi 2006 júniusában megnyerte a pályázatot, augusztusban pedig szerződést kötött vele a BA. Ezután a taxitársaság vezetője átadta a pénzt a harmadrendű vádlottnak, aki 11 millió forintot utalt át Sz. Györgynek, az átutalás közleményébe pedig azt írta, "tartásdíj". Nem sokkal később Sz. György 4,7 millió forintot utalt vissza a harmadrendű vádlottnak, és 5,6 milliót a másodrendű vádlottnak, az átutalások közleménye ugyancsak "tartásdíj" volt.

Az ügyészség szerint az első- és másodrendű vádlott a BA Zrt. érdekeivel szemben a Zóna taxi tulajdonosának téves jogi álláspontját támogatták, a harmadrendű vádlott ugyanis addig nem akart fizetni a BA Zrt.-nek, amíg az nem biztosítja a kizárólagosságot a szolgáltatásra, vagyis, amíg "taxishiénák" vannak a repülőtéren.

A jogi igazgató és a jogtanácsos az ügyészség szerint abban is közreműködött, hogy a BA végül a Zóna taxi számára kedvezően módosítsa a szolgáltatási szerződést, és a BA még le is mondjon a számára hátrányos szerződés megtámadásának jogáról.

Az ügyészség szerint ezért milliós vesztegetési pénzeket fogadtak el, valamint a jogtanácsos a taxis cég közreműködésével csaknem kétmillió forinttal olcsóbban jutott hozzá egy Volkswagen Passathoz.

A taxiscég emellett a valóságosnál kevesebb fuvarszámot jelentett be a BA Zrt.-nek, ezzel kevesebb szolgáltatási díjat is fizetett, így a vád szerint 2006 és 2010 között a cégnek 503 millió forintos kárt okozott. A per ötödrendű vádlottja a taxitársaság munkatársa volt, ő jelentette le a hamis fuvaradatokat a harmadrendű vádlott utasításának megfelelően.

A vád szerint az első- és másodrendű vádlott 2006-2007-ben összesen 268 millió forint kárt okozott a BA. Zrt.-nek.

Az ügyészség bűnsegédként, bűnszövetségben, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás valamint vesztegetés miatt emelt vádat.

A vádirat csütörtöki ismertetése után a bíróság végzést hozott, amiben a bírói engedélyhez kötött titkos információgyűjtés eredményét kizárta a büntetőeljárásból.

A bíróság szóbeli indoklásában utalt arra, hogy akkor használható fel a bírói engedélyhez kötött titkos információgyűjtés eredménye a büntetőeljárásban, ha a felhasználni kívánt információ megszerzése után a titkos információgyűjtést végző haladéktalanul eleget tesz feljelentési kötelezettségének.

Erre azonban ebben az ügyben a bíróság szerint nem került sor: miközben a titkos információgyűjtésre 2007 áprilisáig került sor, a titkos információgyűjtést végző szerv csupán 2009 márciusában tett feljelentést.

A bíróság kiért arra is, nem az ügyészség hibája, hogy olyan bizonyítékokra építette a vádiratot, amit a bíróság most kizárt. A bíróság - tekintettel arra, hogy a bizonyítékok kizárása megváltoztathatja a vádlottak védekezését - elnapolta a tárgyalást.

A Fővárosi Főügyészség képviselője a bizonyítékok kizárásával kapcsolatban a tárgyaláson azt mondta, ez iskolapéldája annak, hogy a jogalkalmazói gyakorlat a titkos információgyűjtés vonatkozásában nem egyértelmű.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com