Megkezdődött az Orgovány takarékszövetkezeti vezető és a volt moszkvai mezőgazdaság attasé elleni per

Megkezdődött a felszámolás alatt álló Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet egykori vezetője és két vállalkozó ellen indított per szerdán a Kecskeméti Járásbíróságon, a vád szerint a vezető kenőpénzért, értéken alul adta el a takarékszövetkezeti követelést.

A felolvasott vád szerint a másodrendű vádlott, a nyíregyházi K. Szilárd érdekeltségébe tartozó cég 2010-ben 500 millió forint kölcsönt vett fel egy másik takarékszövetkezettől, amelynek biztosítéka a cég tulajdonában álló ingatlanok, illetve nagy értékű, főként borászati ingóságok és borkészlet voltak, összesen 1,2 milliárd forint értékben. A vád szerint a kölcsön törlesztése a futamidő alatt az adós részéről nem, vagy csak részben történt meg, ezért a tartozás 2012 nyarára már mintegy 600 millió forintot tett ki.

takarékszövetkezet

A kölcsönt nyújtó takarékszövetkezet a követelést, a fedezetekkel együtt, 2012 nyarán az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezetre engedményezte. Erről értesült K. Szilárd, aki tudott arról, hogy egy nyíregyházi vállalkozó ismerőse, Sz. Gyula elsőrendű vádlott és a követelést megszerző pénzintézet vezetője, G. Imre harmadrendű vádlott jól ismerik egymást. Ezért 2013 nyarán ismerőse közbenjárását kérte, hogy a takarékszövetkezet a fenti követelését áron alul adja el a saját, vagy az Sz. Gyula érdekeltségébe tartozó cégnek.

Ennek érdekében ismerőse és a pénzintézet vezetője az ő megbízásából több alkalommal tárgyalt. Ezek eredményeként 2013. augusztus 28-án megállapodtak abban, hogy a takarékszövetkezet követelését Sz. Gyula egyik közeli ismerősének cége vásárolja meg 335 ezer euróért.

Ezen túlmenően Sz. Gyula további 135 ezer euró kenőpénzt ígért a pénzintézeti vezetőnek azért, hogy a vételárat jóval meghaladó értékű, fedezettel biztosított követelés tulajdonjogát a takarékszövetkezet érdekköréből anélkül engedje ki, hogy a fedezetből történő kielégítést megkísérelné. A pénzintézeti vezető ezt elfogadta.

A tárgyalásokról és a kenőpénz ígéretéről szóló megállapodásról Sz. Gyula tájékoztatta K. Szilárdot, aki a jogtalan előny biztosítását vállalta. A felajánlott 135 ezer eurót készpénzben K. Szilárd utasítása szerint egy hozzátartozója adta át egy benzinkútnál a nyíregyházi vállalkozónak, aki azt 2013. szeptember 4-én továbbadta G. Imrének.

A jogtalan előnyért a pénzintézeti vezető a fedezetül szolgáló, zálogjoggal biztosított ingó és ingatlan vagyonból a takarékszövetkezet követelését nem kísérelte meg érvényesíteni, hanem a megállapodásnak megfelelően a követelést mélyen értéken alul értékesítette.

A járási ügyészség a két vállalkozót minősített vesztegetés bűntettével, a pénzintézeti vezetőt pedig minősített vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolja.

2015. január 15-én helyezték előzetes letartóztatásba G. Imrét, a felszámolás alatt álló Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet egykori ügyvezetőjét, illetve K. Szilárdot, Magyarország moszkvai nagykövetségének korábbi mezőgazdasági attaséját és Sz. Gyula nyíregyházi vállalkozót, a Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga egykori alelnökét. Az ügyészség korábbi közleménye szerint a váddal jelzett időszakban, 2013 nyarán K. Szilárd állami alkalmazásban állt, de a vád szerinti a cselekménnyel magánemberként terhelhető.

A vádismertetés után az elsőrendű vádlott megtagadta a vallomást, annyit mondott, hogy nem követte el a bűncselekményt.

A bíró a vádlott nyomozati vallomását olvasta fel.

Sz. Gyulát 2015. január 12-én gyanúsítottként hallgatták ki. Vallomásában elmondta, hogy ismerte Tarsoly Csabát, akinek a közvetítésével találkozott Moszkvában a másodrendű és a harmadrendű vádlottal. A nyomozati vallomásában Sz. Gyula indítványozta Tarsoly Csaba, a Quaestor cégcsoport vezetőjének a tanúkihallgatását.
A bizonyítási eljárás a további nyomozati vallomások felolvasásával folytatódik.

MTI

Hozzászólások

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

A fiú először tagadta, majd beismerte tettét, állítólag azt hitte az állatról, hogy kóbor kutya.

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

A férfiről először több portál az írta, hogy imádkozni kezdett, de később kiderült, hogy nem ez történt.

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

A kislány édesanyja kétségbeesésében megosztotta a történetet a közösségi oldalon.

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

A nő a ragadozót egy kennelben tartotta, miután Németországban megvette.

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

A választások frankón elveszik az emberek tekintetét minden másról. Úgy írtak ki pályázatot, hogy arról senki nem tudott hivatalosan és a több hónapos felkészülés helyett voltak olyan nemzeti huszárok akik aznap mindent be tudtak adni. Ez érdekelheti az OLAF-ot újra.

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Az asszony nem tudta beszerezni a gyerek úti okmányait, ezért folyamodott ehhez a megoldáshoz.

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

A lázas férfinek nem tetszett, hogy nem cserélték ki a kamillateáját.

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

10 migráns egy motoros gumicsónakban akarta átlépni a határt, de elkapták őket.

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Az édesapa egy rosszul lett férfinek segített az utcán, ekkor rabolták ki.

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

Ön hisz még a mesékben? Itt egy tündérmese, mely alkalmas arra, hogy emberek könnyen és gyorsan meggazdagodjanak. Gondolja önnek sikerülhet? Mi úgy gondoljuk, hogy van aki jól járhat... és van aki nagyon rosszul.

http://ujhazak.com