Megölték az érdi családi ház oltása után megtalált két embert

Bűncselekmény áldozata az a két ember, akit péntek hajnalban a tűzoltók találtak meg egy érdi családi ház oltása után. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen – tájékoztatta a főkapitányság szóvivője péntek délután az MTI-t.

tuzoltosag_logo_75196Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, hogy a rendőrséget a tűzoltók értesítették, hogy egy középkorú pár holttestére bukkantak. A 43 éves nő és az 52 éves férfi az elsődleges adatok szerint élettársak voltak, az orvos szakértő megállapítása szerint halálukat idegenkezűség okozta – közölte a szóvivő.

Hozzátette, hogy a rendőrség boncolást rendelt el, és szakértők bevonásával vizsgálja a körülményeket, az adatgyűjtés, a tanúkutatás és -kihallgatás jelenleg is zajlik.

Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az érdi tűzoltókat egy földszintes, száz négyzetméteres családi házhoz riasztották, mert teljes terjedelmében égett a tetőszerkezete. A két holttestet az épület belsejében találták meg, miután eloltották a tüzet. A katasztrófavédelem vizsgálja a tűz keletkezésének okát – tette hozzá.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Csütörtökre virradó éjjel elfogták a rendőrök a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német állampolgárt, a férfi szerdán egy német házaspárra támadt otthonukban, a késelésbe a férj belehalt - tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel az MTI-t.

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

http://ujhazak.com