Mégsem Péntek László gyilkolta meg Bándy Katát?

Két, eddig nem ismert tanú szólal meg azon a hangfelvételen, melyet Bándy Kata állítólagos gyilkosának édesanyja juttatott el fia ügyvédjéhez.
A felvételen elhangzottak  ellentétben állnak az eddigi vallomással.


Két olyan tanú szólal meg egy nemrég előkerült hangfelvételen, akik eddig ismeretlenek voltak a bíróság számára.
A CD-t múlthéten kapta meg Péntek László édesanyja, aki eljuttatta azt fia ügyvédjéhez.
A Bors információi szerint a felvételen két ember szólal meg.
Az édesanya oknyomozó újságíróktól kapta meg az anyagot, melyen a két megszólaló hangját ugyan eltorzították, telefonszámuk azonban elhangzik a beszélgetés során így ezek alapján azonosíthatóak.
Az egyik férfi arról beszél, a gyilkosság éjszakáján látta az áldozatot és Péntek Lászlót vitatkozni a pécsi Széchenyi téren.
Mikor a beszélgetést dulakodás követte, a felvételen megszólaló szemtanú állítólag odament és felajánlotta segítségét Katának.
A lány nem élt az ajánlattal, majd két különböző irányba távoztak a helyszínről.

A másik megszólaló egy hölgy, aki minden nap ott sétáltatja kutyáját, ahol a fiatal lány holtestét megtalálták.
Azt állítja, a test nem heverhetett ott napokig, hiszen kutyája biztosan megtalálta volna.
A vádlott ügyvédje, dr. Sólymos Sára a Borsnak megerősítette, birtokában van a CD.
Hozzátette, hogy a felvételen hallottak szöges ellentétben állnak Péntek vallomásával, így magától nem csatolja a peranyagba, hiszen új bizonyítási eljárást vonhat maga után.

Bándy Kata 25 éves rendőrségi pszichológus július 7-ről 8-ra, szombatról vasárnapra virradó éjjel egy helyi pécsi szórakozóhelyről hazafelé tartva eltűnt.
Eltűnése után a családtagok és az ismerősök különböző közösségi oldalakon kérték a lakosság segítségét.
Holttestét néhány nappal később, július 11-én találta meg három gyerek Pécsett.
A rendőrség DNS-minta alapján július 15-én elfogta 26 éves Péntek Lászlót, aki beismerte tettét.
Péntek hét órán keresztül tartó kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett.
Úgy nyilatkozott, hogy tettét szexuális indíttatásból, egyedül követte el, és csak az eset után szembesült azzal, hogy meggyilkolta a nőt.
A gyanúsított azt vallotta, hogy alkohol és szintetikus kábítószer hatása alatt volt.
Péntek László édesanyja továbbra is meg van győződve róla, hogy fia ártatlan és azért vallotta bűnösnek magát, mert halálosan megfenyegették.

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com