Megszúrt egy autós egy másik járművezetőt Bükkábránynál

Leszorított az útról, majd megütött és többször megszúrt egy másik járművezetőt egy autós Bükkábrányban, a támadót a rendőrök azonosították, majd elfogták - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-vel.

Dobi Tamás azt mondta, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt indított büntetőeljárást a mezőkövesdi rendőrkapitányság egy 39 éves budapesti férfi ellen.

rendőr

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított hétfőn egy vitás közlekedési helyzet után személygépkocsijával Bükkábrányban leszorított az útról egy másik autóst, így kényszerítve őt megállásra. A 39 éves férfi szóváltás után megütötte a másik járművezetőt, majd egy késsel többször megszúrta - ismertette a szóvivő.

A sértett a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett. A gyanúsított az eset után elhagyta a helyszínt.

Dobi Tamás kitért arra, hogy a lakossági bejelentés után a rendőrök 24 órán belül azonosították, majd elfogták a gyanúsítottat, akit előállítottak a mezőkövesdi rendőrkapitányságra. A férfi a kihallgatásakor beismerte tettét.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com