Megütötte nevelőit a fóti gyermekotthon egyik 15 éves lakója

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy 15 éves fóti fiú ellen, aki a helyi gyermekotthonban berendezéseket rongált meg, majd két nevelőt is megütött - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

201105031848_okolBeluzsárné Belicza Andrea elmondta, hogy az eddigi adatok szerint a 15 éves fiú kedd délelőtt megrongálta a fóti gyermekotthon egyik ajtaját, majd egy ott dolgozó nevelővel szóváltásba keveredett, miután nem kapta meg a megrongált ajtóhoz tartozó kulcsot. A dulakodássá fajult vita közben a nevelő megsérült.

A kamasz továbbra is agresszívan viselkedett, újabb tárgyakat rongált meg, majd egy másik nevelőt ököllel megütött és megfenyegetett.

A dunakeszi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, később pedig őrizetbe vették a fiút, majd kezdeményezték előzetes letartóztatását – tette hozzá a szóvivő.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com