Menekülő cigarettacsempészt fogtak el Vásárosnaményban

Menekülő cigarettacsempészt fogtak el a rendőrök Vásárosnaményban, a férfi gépkocsijában több, mint négymillió forint értékű dohányáru volt - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője vasárnap az MTI-vel.

rendorseg_rendoautoFedor Rita százados elmondta: a vásárosnaményi rendőrkapitányság járőrei szombat este akartak igazolni egy gépkocsivezetőt, aki azonban figyelmen kívül hagyta jelzésüket és továbbment járművével a 41-es főúton Nyíregyháza irányába.

A sofőr később megfordult, a vásárosnaményi köztemető bejáratához hajtott, majd ott kiugrott az autóból és gyalog próbált elmenekülni. A rendőrök az 52 éves beregdaróci lakost elfogták és előállították.
A férfi kocsijában külföldi márkájú, feltehetően csempészett cigarettát találtak, amelynek értéke meghaladta a négymillió forintot.

Az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal indított nyomozást a férfi ellen.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com