Misebort csapoltak, templomokat fosztogattak

Elsőként egy római katolikus templom volt a betörés helyszíne Komáromban.

Ezt követte a Somorján, Ógyalán és  Naszvadon levő templomok megkeresése, kirablása. Nemesócsán a római katolikus és a református felekezet templomait is meglátogatták.

Nagymegyeren is mindkét felekezet Isten házát is kifosztották.

 



Ismeretlen tettesek több mint tíz templomba törtek be. Egyre többször fordul elő ilyen jellegű bűncselekmény

Volt ahol a mozgássérültek részére kialakított bejáraton hatoltak be, míg több helyen a főbejáratot célozták meg, törték fel.

A sekrestyéket felforgatták, mindent átnéztek, vélhetőleg pénz után kutattak. Mindegyik helyszínről elvitték a perselypénzeket.
A kegytárgyakat mindenhol meghagyták, nem vittek el más értéket, és nem rongáltak semmit. 

Minden templomban egyaránt megtalálták a misebort, és mint a filmeken, egyfajta védjegyként, mindenhol megcsapolták, megkóstolták.


Általában az éjszaka folyamán követték el a büntettet. Az illetéktelenek látogatására a reggeli órákban lettek figyelmesek.

Sajnos nem az imádkozás volt a fő céljuk.


A rendőrség folytatja a nyomozást, egyelőre nem adott ki az esetekről hivatalos közleményt.

(Forrás: faktor.hu)

Hozzászólások

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Csütörtökre virradó éjjel elfogták a rendőrök a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német állampolgárt, a férfi szerdán egy német házaspárra támadt otthonukban, a késelésbe a férj belehalt - tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel az MTI-t.

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

http://ujhazak.com