MNB: a fogyasztókat nem érintik a Lombard Kézizálog Zrt.-nél történtek

A Lombard Kft. és leányvállalata, a Kézizálog Kft. ügyfélpénzeket, betéteket nem kezel, így az ott történt visszaélés fogyasztókat nem érint, az csak a refinanszírozó intézményeknek okozhat kisebb veszteséget - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán.

DownloadAz Országos Rendőr-főkapitányság szóvivőjének bejelentése szerint a Lombard Kézizálog Zrt. tulajdonosa önfeljelentést tett a rendőrségen, a nyomozás csalás gyanújával indult. Az eddigi információk alapján a kár meghaladja a 4 milliárd forintot.

Az MNB közleményében azt írta: a Lombard Kft. ügyvezetőjének a nyomozó hatóságnál tett tegnapi bejelentése szerint a csoport záloghitelezési tevékenységét hitellel refinanszírozó 8 hitelintézet felé - ezek közül egy már régóta felszámolás alatt áll - mintegy 4 milliárd forint értékben nem tudnak elszámolni a fedezetül szolgáló zálogtárgyakkal, mivel azok értékét korábban hamisan adták meg a refinanszírozóknak.

Az ügyfelek felé semmiféle elszámolási hiány nincsen, az hitelintézeteknél jelentkező esetleges veszteség azok működését semmilyen módon nem befolyásolja - hangsúlyozza a jegybank.

A jegybanki közlemény ismertetése szerint a Lombard Kft. (amelynek neve nem tévesztendő össze a pénzügyi piacok egyéb - például lízingpiaci - szereplőivel, akikkel a társaság semmilyen kapcsolatban nem áll) a Kézizálog Pénzügyi Szolgáltató Zrt. anyavállalata, s az e pénzügyi vállalkozásnál bennmaradt zálogtárgyak kereskedelmi értékesítésével foglalkozik. Befektetési szolgáltatási tevékenységet egyik cég sem végzett, nincs tehát semmilyen összefüggés a közelmúltban ismertté vált visszaélések és ezen záloghitelező cég működése között.

A közlemény emlékeztet arra: az MNB már 2015. január 22-én felügyeleti biztost rendelt ki a Kézizálog Zrt.-hez a pénzügyi vállalkozás helytelen hitelezési és refinanszírozási gyakorlata miatt. A felügyeleti biztos kirendelésével együtt a felügyelet korlátozta is a zrt. pénzügyi tevékenységét.

"Így a büntetőeljárás tegnapi megindítása újabb felügyeleti intézkedést nem tesz szükségessé. A felügyeleti biztos a zálogtárgyak közös felülértékelése, a finanszírozás kérdésében folyamatos tárgyalásban áll a refinanszírozó hitelintézetekkel" - hangsúlyozza az MNB.

Közölték: a korábban a Kézizálog Zrt. által nyújtott záloghitelek fedezetéül szolgáló zálogtárgyak döntő részét az ügyfelek az elmúlt hónapokban visszaváltották, visszavették (erre a felügyeleti biztos tevékenysége időszakában is folyamatosan lehetőség volt), újabb kötelezettségeket pedig nem vállalhatott.

A jegybank hangsúlyozza azt is: a társaság mérete, tevékenysége, illetve az érintett refinanszírozó intézmények esetleges vesztesége nem jelent kockázatot a hazai pénzügyi rendszerre.

A Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nkft. felügyeleti biztosa ismeretlen tettes ellen csalás bűntettének gyanúja miatt feljelentést tett az ügyben.

MTI

Hozzászólások

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

A fiú először tagadta, majd beismerte tettét, állítólag azt hitte az állatról, hogy kóbor kutya.

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

A férfiről először több portál az írta, hogy imádkozni kezdett, de később kiderült, hogy nem ez történt.

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

A kislány édesanyja kétségbeesésében megosztotta a történetet a közösségi oldalon.

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

A nő a ragadozót egy kennelben tartotta, miután Németországban megvette.

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

A választások frankón elveszik az emberek tekintetét minden másról. Úgy írtak ki pályázatot, hogy arról senki nem tudott hivatalosan és a több hónapos felkészülés helyett voltak olyan nemzeti huszárok akik aznap mindent be tudtak adni. Ez érdekelheti az OLAF-ot újra.

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Az asszony nem tudta beszerezni a gyerek úti okmányait, ezért folyamodott ehhez a megoldáshoz.

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

A lázas férfinek nem tetszett, hogy nem cserélték ki a kamillateáját.

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

10 migráns egy motoros gumicsónakban akarta átlépni a határt, de elkapták őket.

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Az édesapa egy rosszul lett férfinek segített az utcán, ekkor rabolták ki.

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

Ön hisz még a mesékben? Itt egy tündérmese, mely alkalmas arra, hogy emberek könnyen és gyorsan meggazdagodjanak. Gondolja önnek sikerülhet? Mi úgy gondoljuk, hogy van aki jól járhat... és van aki nagyon rosszul.

http://ujhazak.com