mno.hu - Per kezdődik Washingtonban a sukorói kaszinóberuházás meghiúsulása miatt

A Magyar Nemzet értesülése szerint a sukorói kaszinóberuházás meghiúsulása miatt hétfőn kezdődik és két hétig tart Washingtonban az a nemzetközi választott bíróság előtt zajló kártérítési per, amelyben izraeli befektetők több mint 100 milliárd forint kártérítésre perlik a magyar államot.

Az mno.hu-n megjelent cikk szerint pert a Vigotop nevű, ciprusi bejegyzésű cég indította, amelynek ügyvezetője Joav Blum, tulajdonosa Ronald Lauder, aki egyébként a New York-i központú Zsidó Világkongresszus elnöke. A sukorói kaszinóberuházás meghiúsulása és az elmaradt haszon miatt a cég és tulajdonosa 100 milliárd forint fölötti kártérítési összeget követel a magyar államtól. A per alapját egy Magyarország és Ciprus között kötött, nemzetközi beruházásvédelmi egyezmény képezi, amely alapján washingtoni választott bíróság hivatott ítélkezni a felek között - írta az mno.hu.

1244543766birosag468Az internetes lap szerint a választott bíróság személyesen hallgatja meg az izraeli befektetőket, valamint az oldalukon tanúskodó Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) egykori vezérigazgatóját és Császy Zsoltot, aki az MNV értékesítési igazgatója volt. Emellett az értesülés szerint az izraeli befektetők felhasználhatják majd Bajnai Gordon volt kormányfő egy korábbi büntetőügyben tett vallomását, Gyurcsány Ferenc volt kormányfő pedig írásban fog tanúskodni. A hírportál úgy tudja, személyesen lesz jelen a tárgyaláson Oszkó Péter volt pénzügyminiszter is, aki a magyar állam oldalán tanúskodik, csakúgy, mint az ITD Hungary egyik korábbi munkatársa.

forrás:MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com